Újabb ingatlanpanama-gyanús ügyek
Három előterjesztést tárgyal a Fővárosi Közgyűlés holnap, melyek mindegyike arra vonatkozik, hogy zöld területeket alakítsanak át vállalkozói érdekeknek szerint - mondta Ughy Attila szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-08-26 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:14.335813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A második előterjesztés által érintett terület az M5-ös autópálya, M0-ás déli szektor és a XVIII. kerület közigazgatási hátára között kialakult háromszög terület. Ezen a területen már több alkalommal is bevásárlóközpontot akartak felépíteni különböző befektetői csoportok, ezt azonban mindeddig folyamatosan elutasította a Fővárosi Közgyűlés - ismertette a tényeket a képviselő. Ezen a területen már régebben ökológiai zöldfolyosó alakult ki, s a jelenlegi szabályozás is csak azt teszi lehetővé, hogy véderdőt telepítsenek - jegyezte meg Ughy Attila, hozzáfűzve: ehhez képest a holnapi közgyűlésen egy olyan előterjesztés kerül benyújtásra, mely azt kívánja, hogy rendkívüli eljárás keretében nyíljon lehetőség arra, hogy egy komoly méretű plázát építsenek a területre. Ha a közgyűlés ennek többséget szavaz, akkor annak a még meglevő zöldterület látja kárát.
A harmadik előterjesztéssel a XVIII. kerület legnagyobb parkerdejében kívánnak kialakítani egy olyan intézményi övezetet, mely ha megvalósulna, idővel megnyitná a kaput afelé, hogy lakópark kivételével bármit lehessen telepíteni az erdő közepére. Ez egy lopakodó erdőpusztítás lenne, ha megvalósulna - húzta alá a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságának elnöke.
A politikus újságírói kérdésre válaszolva elmondta: mindhárom kérdésben a közgyűlés holnap fog dönteni, s a Fidesz reméli, hogy minden esetben sikerül majd elkerülni az előterjesztések megszavazását. Hiszen - húzta alá Ughy Attila - nem a felesleges viharkeltés a cél, hanem az, hogy ne épüljenek hatalmas beruházások ezekre a zöldterületekre, s ezek megmaradhassanak a következő generációknak is.