Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két év után legalább beismerték

Már a vagyontörvény tervezetéből is látható volt, hogy a nemzeti vagyonnal történő gazdálkodás ellenőrzésének, az Országgyűlés hatásköréből történő kivonása súlyos visszaélésekre adhat okot - fogalmazott Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő, aki két esztendeje - a Bencze Izabella által fémjelzett "Hatvankettek" csoportjának tagjaként - küzd azért, hogy hozzák nyilvánosságra az MNV nemzeti vagyonnal kapcsolatos középtávú stratégiáját.


Dátum: 2009-08-26 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:15.533405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kamarás Miklós, az MNV Zrt. vezérigazgatója, aki a nemrégiben leváltott Tátrai Miklóst követte a poszton, a napokban maga is elismerte, hogy nem teljeskörű a nemzeti vagyon nyilvántartása, és vagyonértékelése. Az Állami Számvevőszék a nemrégiben fejezte be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vizsgálatát, és a jelentéstervezetben számos kritikai észrevételt fogalmazott meg.

Az ÁSZ erőteljesen kifogásolja, hogy az MNV-nek mind a mai napig nincs elfogadott középtávú stratégiája, így a nemzeti vagyonnal kapcsolatos döntések nem átgondolt koncepció mentén történnek, azok célszerűsége erősen vitatható. Ezek közé tarozik az erdőgazdálkodási társaságok egységes számviteli és egységes vezetői információs rendszerének kialakítására, a regionális vízművek összevonására, a termőföldek haszonbérbe adására vonatkozó döntések. Az ÁSZ erőteljesen bírálja a Malév értékesítésével kapcsolatos döntéseket, beleértve magát az értékesítési eljárást is.

Két év után legalább az MNV vezetése is beismerte, hogy működésük számos területen nem tesz eleget a vagyontörvény előírásainak, és az Állami Számvevőszék jelentéstervezete is alátámasztja a Fidesz által korábban felvetett aggályokat, melyek következtében számos büntető feljelentés is született - mondta Bencsik János. A jelentés megállapításai egyértelműen alátámasztják az ellenzéki párt által létrehozott munkacsoportok létjogosultságát, melyek a föld-, a víz- és az erdővagyon nemzeti tulajdonban való megtartását hivatottak elősegíteni.

Kapcsolódó elemek