Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erőtől duzzadó polgári oldal

Kubatov Gábor a Polgárok Házának ötéves születésnapi rendezvényén azt mondta: egy romokban heverő baloldal és egy erőtől duzzadó jobboldal áll egymással szemben.


Dátum: 2009-08-27 20:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:30.097859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kubatov Gábor, a Polgárok Házának igazgatója az intézmény ötéves születésnapján az elmúlt két kormányzati ciklus néhány botrányára emlékeztetett: Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszter koccintására Erdély elszakításának évfordulóján, a 2006. októberi rendőri brutalitásra, a "Veres-klán" ügyeire, a Zuschlag- és a Kulcsár-botrányra, Gyurcsány Ferenc Szalay utcai ingatlanügyletére és jogtalan áfa-visszaigénylésére az uszodája után, a libatenyésztők tönkretételére, a 100 milliós végkielégítésekre és Hunvald György terézvárosi polgármester bebörtönzésére.

A Fidesz pártigazgatója szerint ezek mögött az ügyek mögött egyetlen dolog állt, "azt akarták, hogy törődjünk bele, hogy ilyen a világ".

Kubatov Gábor a jelenlegi politikai helyzetet értékelve azt mondta: egy romokban heverő baloldal és egy erőtől duzzadó jobboldal áll egymással szemben.

Kapcsolódó elemek