Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Várhatóan fegyelmit kezdeményeznek Hagyóval szemben

Valószínűleg fegyelmi vizsgálatot kezdeményez az MSZP-s Hagyó Miklóssal, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettessel szemben a Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-KDNP-frakciószövetség - közölte pénteken Budapesten Tarlós István.


Dátum: 2009-08-28 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:41.939217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz fővárosi frakcióvezetője emellett szólt arról is, hogy elküldték azt az ügyészségi megkeresést, amelyben a múlt szerdán ismertetett öt ügy kivizsgálását kérik a legfőbb ügyésztől.

Augusztus 19-i sajtótájékoztatóján Tarlós István azt mondta, a fővárosi ellenzék a közeljövőben sorozatban fog az ügyészséghez fordulni, mivel úgy látják, remény sincs arra, hogy a BKV-nál és Budapest vezetésében történtekről a közvélemény hiteles tájékoztatást kapjon.

A politikus akkor öt ügyet nevesített, amelyekkel a vádhatósághoz kívánnak fordulni: ezek négy tanácsadói szerződéssel, valamint Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettes szóvivőjének - akit Tarlós István H. É.-ként említett - párhuzamos munkaköreivel kapcsolatosak.

A frakcióvezető pénteki tájékoztatóján azt mondta, egyeztetésükön Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester azt ígérte neki, hogy legkésőbb ma, pénteken elvonja Hagyó Miklós BKV-felügyeleti hatáskörét. Ezt azonban nem tette meg - közölte Tarlós István.

Kapcsolódó elemek