Megújult Hódmezővásárhely honlapja
Vásárhely hivatalos honlapja: sokrétű és látványos. Megújult, s a korábbinál sokkal használhatóbb Hódmezővásárhely hivatalos honlapja. A www.hodmezovasarhely.hu fejlesztői szép, tartalmas weblapot készítettek.
Dátum: 2003-04-23 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:14.099968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hódmezővásárhely városa az interneten keresztül is sokrétű információkkal látja el azokat, akik rákattintanak a www.hodmezovasarhely.hu honlapra. A korábbi fehér-kéket a vásárhelyi hímzés színvilágának barnás árnyalata foglalta el. A bevezetőben felvillannak a város jellegzetes épületei, a városháza, a Fekete Sas, az újgimnázium, hogy egy vásárhelyi hímzésű párna képe után a látogató máris benn találja magát a tartalmas és majd minden részében naprakész információkat adó oldalban. Közöl olvasnivalót a város, valamint a címer és a zászló történetéről, az elnyert díjakról és kitüntetésekről, a városfejlesztési tervekről, s a legnagyobb beruházásokról, azaz a 100 szociális bérlakásról, az uszodáról és a nyugdíjaslakóparkról is.
Információt szerezhet a kíváncsi polgár a helyi hivatalokról, nevükkel, címükkel, telefonszámukkal, láthatja a közgyűlés összetételét - egy-két képviselő képe hiányzik csak -, megtudhatja, ki milyen tisztséget tölt be a polgármesteri hivatalban a megbízott irodavezetőtől egészen a kubikosig, olvashatja a vásárhelyi kortárslexikon szócik-
keit, tájékozódhat a szálláslehetőségekről, szórakozóhelyekről.
A honlap legerősebb része a helyi rendeletek gyűjteménye; az 1990 és 2002 között született valamennyi helyi jogszabály letölthető. A honlap összegyűjt mindenféle adatot a helyi civil szervezetekről. A leggyengébb a honlap idegenvezető része, melyből a vásárhelyi sétát nem sikerült letölteni, s ugyancsak üres még a régiót bemutató link.
A honlap azonban még fejlesztés alatt áll, mi sem mutatja ezt jobban, hogy egyenlőre hiányzik Lázár János polgármesteri köszöntője is, melyet fényképpel ígérnek a fejlesztők a címlapon.
Korom András, Délmagyarország, 2003. 04. 23.