Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balog Zoltán az egyesület új elnöke

Balog Zoltánt, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes elnökét választotta a Magyar Polgári EgyüttműködésEgyesület elnökévé szombati, budapesti tisztújító közgyűlésén.


Dátum: 2009-08-29 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:51.004852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Martonyi János leköszönő elnök beszámolójában értékelte az egyesület elmúlt két évi tevékenységét. A megválasztott új elnök, Balog Zoltán felkérte Martonyi Jánost az egyesület védnökének.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendes közgyűlésén megválasztotta új tisztségviselőit is. A szervezet főtitkár-alelnökké Mészáros Lászlót, a Kecskeméti Konzervatív Kör elnökét, alelnökké Tordáné Petneházy Judit jogtanácsost választotta. Az elnökség további tagjai lettek: Hazl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Bíró Ildikó, a Polgári Körök főkoordinátora, Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke és Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tiszteletbeli elnökei és védnökei a szervezet korábbi vezetői: Mádl Ferenc akadémikus, volt köztársasági elnök, Granasztói György történészprofesszor ésMartonyi János volt külügyminiszter.

Mádl Ferenc akadémikus elnökletével 1996. február 25-én jött létre a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. A szervezet honlapja szerint az egyesület célja a nemzeti hagyományokért és az európaikulturális örökség értékeiért felelősséget és elkötelezettséget vállaló polgárok és egyesületek munkájának segítése, az európai értékek - az erkölcs, a kultúra, a szolidaritás, az egyének boldogulása - népszerűsítése, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság, és a magyar polgári demokrácia erősítése.

Kapcsolódó elemek