Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 100 milliós MÁV-reklám leállítását kéri Bajnaitól a Fidesz

A Fidesz felszólítja a miniszterelnököt, hogy intézkedjen a MÁV 100 millió forintos kommunikációs kampányának visszavonása érdekében. Erről Ágh Péter, a párt országgyűlési képviselője beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-08-30 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:41:56.862048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A 100 milliós MÁV-reklám leállítását kéri Bajnaitól a Fidesz (Ágh Péter)

A politikus azért kérte erre Bajnai Gordont, mert sajtóinformációk szerint két tárgyalásos közbeszerzésen összesen mintegy 100 millió forint értékben kér be ajánlatot marketing- és PR-kampányok szakmai előkészítésére és kivitelezésére a MÁV START Zrt.

Ágh Péter szerint ezt az összeget inkább a MÁV minőségjavítására kellene fordítani, különösen egy olyan időszakban, amikor folyamatosan romlik a minőség és vasúti vonalakat zárnak be. Ezzel kapcsolatban felidézte: a kormány jövőre 1874 kilométer hosszan szüntetné meg a vasúti közlekedést, egyebek között Baja, Szarvas, Mezőhegyes, Makó, Battonya, Vésztő, Mohács, Komló, Nagyatád, Tab, Zirc, Szécsény és Gyöngyös városokat érintően.

A Fidelitas elnöke az elmúlt napok hírei alapján úgy vélte, hogy amíg az MSZP és Bajnai arról egyeztetnek, miként lehet az emberek utolsó 10 és 20 ezer forintjait elvenni a megszorításokkal, addig a haveroknak és fölösleges kiadásokra mindig van pénz.

Kiderült például - tette hozzá -, hogy tavaly óta a kormány legalább két milliárd forintot költött el utazásokra: a külügyminisztérium több mint 1 milliárd forintot, a gazdasági tárca 310 milliót, a rendészeti 260 milliót, a környezetvédelmi 250 milliót, a kancellária pedig közel 200 millió forintot.

Az utazások céljait illetően elgondolkodtatónak nevezte, hogy Portugliába például annak kapcsán repültek el, hogy hulladékszállítási rendelet alkalmazásának tapasztalatairól folytassanak eszmecserét.

Ennek alapján azt láthatjuk - jegyezte meg-, hogy a kormányzati tisztségviselők, a kormányzati emberek, a kormányzati cégek, ha kell, költik az adófizetők pénzét és élnek, mint Marci Hevesen.

A választópolgároknak dönteni kell, hogy mi az, amit választanak: a felelőtlen pénzpocsékolást vagy egy olyan kormányt, amelyik végre határozottan megálljt parancsol ezeknek az állandó pénzköltéseknek - mondta Ágh Péter.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4014, 'source_type': 'media', 'source_id': 3501, 'target_type': 'article', 'target_id': 92257, 'relation_type': 'describes'}