Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A modellel a privatizációt készíthetik elő

Nem lehet sikeres egy olyan program, amely nem élvezi a szakmai, társadalmi és politikai támogatást, valamint egy olyan sem, amely magán viseli annak a gyanúját, hogy a privatizációt készíti elő - közölte Pesti Imre (Fidesz), a fővárosi egészségügyi bizottság alelnöke kedden az MTI-vel a Budapest Egészségügyi Modellel kapcsolatban.


Dátum: 2009-09-01 21:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:42:28.649704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alelnök szerint a program egyik legnagyobb hibája, hogy nem támogatja sem a szakma, sem a politika. Mint fogalmazott: még a fővárosi koalíció egészségügyi politikusai is kritizálják a modellt.

Pesti Imre szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a modell megvalósulásának végén a kórházak gazdasági társasággá alakulnának, így "kinyílik a kapu" az intézmények részleges vagy teljes privatizálására.

"Úgy látjuk, hogy ha a Budapest Egészségügyi Modell által a fővárosi önkormányzat jobban rálát az intézményeire, ez támogatandó, de a további lépéseket, amelyek a privatizáció előkészítését jelenthetik, egyértelműen nem támogatjuk" - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa.

Pesti Imre szerint kétséges az a megállapítás is, hogy ez a lépés forrásmegtakarítást eredményezhet, mert a főváros csinált már egy "előprojektet", de ez sikertelen volt: két kórházat vontak össze, s ezek együttes működtetése végül többe került, mint ha külön üzemeltették volna őket.

Kapcsolódó elemek