Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazugság, hogy nem lesz forráskivonás az egészségügyből

A szocialisták megint egy új kórház-finanszírozási rendszeren törik a fejüket.


Dátum: 2009-09-02 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:42:30.779600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügy kiemelt terület lesz jövőre, így az ágazat reálértéken ugyanannyi pénzből gazdálkodhat, mint idén - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Kökény Mihály hozzátette: mérlegelik, hogy szükség van-e a kórház-finanszírozási rendszer átalakítására.

A kórházigazgatók többsége panaszkodik arra a finanszírozási rendszerre, amely a teljesítményvolumen-korlát megszüntetése után lépett életbe. Jelenleg az OEP az ellátások teljes értékének 70 százalékát fizetik ki biztosan, a többit pedig az országos arányt figyelembe véve utalja át. Ezzel kapcsolatban a politikus elmondta: gondolkodnak a rendszer átalakításán, ennek kapcsán már egyeztetéseket is kezdtek.

Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa szerint hazugság, hogy jövőre nem vonnak el forrásokat az egészségügytől. Mint mondta, az eddig nyilvánosságra került adatokból az derül ki, hogy nemcsak reál-, de nominálértékben is kevesebb forrással gazdálkodhat majd az egészségügy 2010-ben. Hozzáette: az új finanszírozási rendszer tavaszi bevezetése 17-18 százaléknyi forráskivonást eredményezett, és gyakorlatilag lehetetlenné tette, mélypontra süllyesztette a betegellátást.

Annak kapcsán, hogy Kökény Mihály közölte: átgondolják a rendszer átalakítását, Pesti Imre elmondta: "Közben emberek várnak műtétekre, nem korszerű műtéteket végeznek, mert nincsenek megfelelő eszközök. Ez a fajta hezitálás emberéletekbe került és kerül most is."

Kapcsolódó elemek