Bajnai: "A jogos igényekre is nemet kell mondanunk"
Dátum: 2009-09-02 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:42:31.709320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újabb brutális megszorítások jönnek? Még az idei évnél is szorosabbra húzza a nadrágszíjat jövőre a kormány, hatalmas, 1000 milliárd forintos összeg hiányzik ugyanis a költségvetésből.
- Összesen ezermilliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat jövőre az államháztartás a gazdaság visszaesése miatt - mondta a pénzügyminiszter hétfőn, az MSZP frakcióülése után. 230 milliárdot a minisztériumoktól, kevesebb mint 120 milliárdot az önkormányzatoktól és 40 milliárdot a közösségi közlekedésből takarítanak meg. A fennmaradó mintegy 600 milliárd forintot a már korábban bejelentett, és többnyire 2009 közepén életbe lépett intézkedésekkel spórolják meg.
(...)
- Nemet kell majd mondanunk jogos igényekre is - mondta a költségvetést tárgyaló rendkívüli kormányülés elején Bajnai Gordon miniszterelnök, aki kijelentette: 2010 rendkívüli év lesz a világgazdaságban, rendkívüli helyzetet hoz Magyarország számára is, ezért a büdzsé is rendkívüli lesz.