Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarthatatlan helyzetben a kórházak

Stabil finanszírozási rendszer szükséges a kórházak esetében - jelentette ki Mikola István a júniusi OEP-finanszírozás kapcsán.


Dátum: 2009-09-02 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:42:33.740439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tarthatatlan helyzetben a kórházak (Mikola István)

A tegnapi napon megérkeztek a kórházakhoz, rendelőkhöz, szakellátó intézetekhez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kifizetései. A 150 ezer forintot érő fekvőbeteg-teljesítmény egységre már nem 150 ezer forint jut - a 30 százalékos kritikus finanszírozási részben -, hanem 43 ezer forint. Még kritikusabb a helyzet a járóbeteg-szakellátásban - tájékoztatott Mikola István. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy minél nagyobb a terhelés a kórházakon, minél több beteget látnak el, annál kevesebb pénzt kapnak.

A képviselő beszámolt arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója számítása szerint ha nem változik a finanszírozási folyamat, akkor havonta 200 millió forint hiány képződik az intézményben.

Nincs tovább. A kormányzatnak el kell magát szánnia válságkezelő rendszer életbe léptetésére - szögezte le Mikola István. Meg kell határozni az ellátás biztonsága és a rendszer működőképességének a fenntarthatósága érdekében szükséges intézeteket, és ezeket stabil finanszírozási módszerrel kell működtetni. Ez bázis-finanszírozást jelent - fejtette ki a politikus, leszögezve: elérkezett az a pillanat, amikor fel kell adni a teljesítményelvű elszámolást, abba kell hagyni az ezzel a technikával történő trükközéseket, biztosítani kell az intézményeknek legalább egy évre a kiszámíthatóságot.

A fideszes szakpolitikus hangsúlyozta: a helyzetet tovább nehezíti és drámaivá teszi a 2010-es költségvetés körüli kiszivárogtatás is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkormányzatoktól tervezett 120 milliárdos forráselvonás mélyen érinti az egészségügyet és az oktatást. Nem nagyon lesz olyan önkormányzat, amely támogatni tudja kórházát fejlesztésben, felújításban - jegyezte meg. A kórházak, az egészségügy számára ma a legfontosabb a kiszámíthatóság - tette hozzá.

Mikola István kitért arra is, hogy a H1N1 vakcinák árának a nyolcvan százalékát már ráterhelték a 2010. évi egészségügyi költségvetésre.

A képviselő beszélt arról is, hogy a Fidesz nem ért egyet azzal a sajtóban megjelent új koncepcióval, amely szerint a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő tizenkét intézményt összevonnák.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2530, 'source_type': 'media', 'source_id': 3517, 'target_type': 'article', 'target_id': 92309, 'relation_type': 'describes'}