Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányhoz közeli vállalkozást bízott meg a BKV

Bajnai Gordon miniszterelnök tanácsadójának volt cégét bízta meg a BKV matricák és tájékoztató táblák készítésével, 315 millió forint értékben - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.


Dátum: 2009-09-03 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:42:40.982005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gravoform Kft.-t közbeszerzési eljárásban választották ki a feladatra, és idén május végén kötöttek velük 2012 végéig szóló szerződést. A cégnek 2007-ig az a Winkler Gyula volt a tulajdonosa, aki évek óta Bajnai Gordon miniszterelnök közeli munkatársaként, tanácsadójaként tevékenykedik, illetve a Szerencsejáték Zrt.-nek igazgatósági tagja. A Gravoform Kft. ügyvezetője nem más, mint az ő testvére, Winkler Ferenc.

A Magyar Nemzet megkérdezte a BKV sajtóosztályán, hogy volt-e szerepe a cég mögött állók kormányzati kötődésének a megbízásban, de erre nemmel válaszoltak. Kiemelték, hogy ez a társaság nyújtotta be az összességében legelőnyösebb ajánlatot az ár és a vállalt határidők tekintetében, ráadásul a 315 millió forint csak egy keretösszeg, amelyet nem feltétlenül kell teljes egészében fölhasználnia a BKV-nak.

A lap arról is beszámol, hogy az "utasverésekben is jeleskedő", a BKV-nál régóta foglalkoztatott Discrate Security Kft. évi 8-900 millió forintért végezheti tovább a jegyellenőrzést a járműveken és a megállókban.

Kapcsolódó elemek