Írásbeli kérdés Oszkó Péter pénzügyminiszterhez
Koszorús László a BKV sorozatos botrányaival kapcsolatban tett fel kérdést a pénzügyminiszternek.
Dátum: 2009-09-03 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:42:49.525414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A központi költségvetésből a kormány évente több mint negyven milliárd forinttal támogatja Budapesti Közlekedési Vállalatot. Annak ellenére, hogy a kormány látszólag folyamatosan sürgeti a vállalat ügyeinek rendezését, jól láthatóan nem történik semmi
- állapítja meg a Fidesz képviselője.
A Budapesti Közlekedési Vállalat közbeszerzésein talán nem "véletlenül" rendszeresen jól szereplő Discrate Security Kft. nyerte meg az évi 8-900 millió forintos pályázatot, ami állítólag a közlekedési vállalat jegyellenőrzéseit kívánja segíteni. Az persze idáig nem derült ki, hogy havi százezer órában, alvállalkozók segítsége nélkül 10 munkatárssal, hogyan végzi majd jövőben feladatát a Discrate Security Kft. Az viszont biztos, hogy ellentétben a cég megnevezésével, alkalmazottai nem riadnak vissza az erőszaktól, hiszen nemegyszer kerültek összetűzésbe az utasokkal, legutóbb a csömöri HÉV-en ütöttek meg két fiatalt - emlékeztet Koszorús László.
Fentiekre tekintettel a Fidesz képviselője két kérdést fogalmazott meg:
- mit tesz a Minisztérium annak érdekében, hogy megállítsa a BKV-nál az adófizetők pénzének gátlástalan herdálást?
- helyesnek tartja-e, hogy közpénzből egy olyan céget fizetnek, amelynek alkalmazottai utasokkal erőszakoskodtak?