Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány megfojtja az önkormányzatokat

A kormány 2010-re tervezett 120 milliárd forintos önkormányzati támogatás-elvonása az egész országot megbéníthatja - véli Borkai Zsolt, Győr polgármestere.


Dátum: 2009-09-04 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:42:57.365406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes politikus számításai szerint a kisalföldi megyeszékhely akár 4-5 milliárd forinttól is eleshet a jövő esztendőben, amely nemcsak a tervezett beruházások végét jelentheti, de komoly zavarokat okozhat az intézményfenntartásban és a közösségi közlekedés üzemeltetésében.

A legkritikusabb forráshiány a szociális, idősügyi és gyermekjóléti normatív hozzájárulások elvonásával alakulhat ki. Az ágazatra jutó központi támogatások már az elmúlt 3 évben is folyamatosan csökkentek, így például több mint 50 ezer forinttal jut kevesebb egy idősotthonban lakó ember éves ellátására idén, mint 2006-ban.

Az önkormányzati fenntartású iskolákra jutó normatívák közül az elmúlt években többet megszüntettek, így a bejáró tanulók után járó támogatást is. Az ország egyik legjobb középiskolájaként számon tartott győri Révai Miklós Gimnáziumban a diákok fele, 450 tanuló ingázó.

"Januártól 4 százalékkal kevesebb pénz áll a rendelkezésünkre, az iskolánk egy régi, idős épület, aminek a fenntartása egyre több pénzt jelent nekünk és az önkormányzatnak. Azt gondolom, hogy további elvonást nem nagyon tudunk elviselni anélkül, hogy azt a diákok és mi ne éreznénk meg hátrányosan" - mondta el Horváth Péter, az intézmény igazgatója.

Még Győrt is megviseli

Az önkormányzatokat megfojtja a jelenlegi kormányzat - mondja Borkai Zsolt, Győr polgármestere. A fideszes politikus rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a 2010-re tervezett kormányzati elvonások mértéke még egy olyan jó gazdasági állapotban lévő önkormányzatot is megvisel majd, mint a győri. Elmondása szerint a 120 milliárdos megszorításból mintegy 1 milliárd jut a városra és további hiányt okoz a közösségi közlekedésbeli megszorítás, valamint az iparűzési adó adóerőképesség-elvonása további 2 milliárd kiesést jelent.

A polgármester szerint, ha az elvonásokhoz hozzáadják a várható 5 százalékos inflációs hatást, az 5 százalékos áfaemelés következményeit, és a növekvő hiteltörlesztési kötelezettségeket, akkor az több mint 20 százalékos reálérték-visszaesést fog jelenteni 2010-ben Győr kasszájában.

Kapcsolódó elemek