A cigány önkormányzat elvicceli a botrányt
Dátum: 2009-09-04 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:03.919343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lubickoló Kolompár Orbán címmel a botrány után egy nappal adott ki közleményt az Országos Cigány Önkormányzat. Ebben a közpénzen történt nyaralásról hallgat a szóvivő, mindössze viccelődve annyit írt: Kolompár Orbánt azzal vádolják, hogy a Balaton vizéből szándékosan ivott négy korty vizet, ezt pedig felháborította az OCÖ-t.
(...)
Az OCÖ vezetőjéről csütörtökön derült ki: hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett cigány önkormányzati vezetők és családtagjaik nyaraltak tavaly a Balatonnál közpénzen.