Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírálják a NATO-t az EU-külügyminiszterek

Bírálták a NATO-t az Európai Unió külügyminiszterei szombati stockholmi találkozójukon amiatt, hogy az észak-atlanti szervezet feltehetőleg polgári áldozatokat is követelő légicsapást hajtott végre az előző nap Afganisztánban.


Dátum: 2009-09-05 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:10.732778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyes források szerint negyven, mások szerint száznál is több halálos áldozata volt a támadásnak, amelyet tálibok által elrabolt két tartálykocsi ellen hajtott végre a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF). A NATO-parancsnokság szerint "nagyszámú lázadó" halt meg a hajnali légicsapásban Omar Hel falu mellett. Egy név nélkül nyilatkozó afgán rendőrtiszt azt mondta, hogy áldozataok között van negyven polgári személy, aki üzemanyagot vételezett a tartálykocsikból.

A külügyminiszterek egyebek között éppen arról tanácskoznak a svéd fővárosban, hogy milyen módszerekkel lehetne hatékonyabban stabilizálni a helyzetet az országban, és letörni a tálib lázadást. Az ilyen támadások semmivé teszik azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel meg akarják nyerni az afgán lakosság "szívét, lelkét" - mondták.

Arra a kérdésre, hogy az EU mit tud tenni a helyzet javítására, Bernard Kouchner francia miniszter azt mondta: "Nehéz erre válaszolni, de leginkább együtt kell működni az afgán néppel, nem pedig bombázni őket, nem csak bombázni őket".

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter tűrhetetlennek és katasztrofálisnak nevezte a támadást. "Nagyon nehéz megérteni és elfogadni, hogy miért kell ilyen gyorsan dönteni egy légi csapásról" - mondta.

David Miliband brit külügyminiszter még pénteken azt mondta: az ilyen esetek veszélybe sodorják a Nyugat afganisztáni misszióját.

Kapcsolódó elemek