Barroso: Európa válaszúton
José Manuel Barroso múlt hét végén közzétette a következő öt évre vonatkozó politikai programját, melyet újraválasztása esetén követne a Bizottság elnökeként - amennyiben ismét bizalmat kapna az EP-től. A Bizottság jelenlegi elnöke szerint a most véget érő ciklus a 27 tagú EU konszolidálódásáról szólt, mely után Európa - a következő ötéves ciklusban - immár ambiciózusabb tervekkel készülhet a jövőre.
Dátum: 2009-09-07 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:28.083164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csütörtökön közzétett ötven oldalas dokumentum nem a következő Bizottság munkaprogramja - megválasztott új Bizottság híján nehezen is lehetne - sokkal inkább Barroso európai jövőképe, célkitűzései. Ennél fogva a dokumentum jobban tükrözi Barroso személyes meggyőződését, és inkább egy "hitvallás", mintsem kimerítő, részletes cselekvési terv.
A Bizottság jelenlegi elnökének írása szerint Európa válaszúthoz érkezett, melyben a legfontosabb kérdés, mely eldönti Európa jövőjét és sorsát az, hogy az öreg kontinens elszenvedi-e a globalizációt, és alkalmazkodik másokhoz, vagy vállalja a vezető szerepet, és a változások élére állva irányítja az eseményeket.
Barroso szerint Európában megvan a kellő potenciál, és a Lisszaboni Szerződés életbelépésével még hatékonyabban tud majd fellépni az Európai Unió. Hangsúlyozza, hogy a Lisszaboni Szerződés nem eredményez további hatalomkoncentrációt az unió javára, csupán a cselekvéshez szükséges kereteket tisztázza, és a jelenlegi intézményi dilemmákat válaszolja meg.
A portugál politikus szerint a legfontosabb kihívás, melyre Európának továbbra is együttműködve kell válaszokat találnia, a gazdasági válság leküzdése. A gazdasági helyzet konszolidációjával egyidőben a Bizottságnak ki kell dolgoznia a rendkívüli helyzetre való tekintettel engedélyezett tagállami - részint a közös piaccal szembemenő, versenytorzító és protekcionista - élénkítő és támogatási politikákról való visszaállást. A válság európai kezeléséhez kapcsolódóan a politikus szerint az uniónak mindent meg kell tennie a munkahelyek védelmének érdekében, valamint továbbra is vezető szerepet kell játszania a nemzetközi pénzügyi rendszer megreformálásában.
Barroso szerint a válságon túlra tekintve Európának határozott, világos célokat, prioritásokat kell kitűznie maga elé, melyből az egyik legfontosabb a Lisszaboni Stratégia ismételt felülvizsgálata és átdolgozása kell, hogy legyen, melyet a megváltozott körülményekhez kell igazítani. Az uniónak elő kell segíteni, hogy befogadó és fenntartható szociális piacgazdaság jöjjön létre Európa országaiban, melyben kiemelt helyen szerepel a kutatás és innováció, az éghajlatváltozás kezelése és az energiabiztonság, a mezőgazdaság versenyképességének növelése, az adminisztratív terhek csökkentése, a különböző európai hálózatok fejlesztése. Mindehhez Barroso szerint erős és nyílt piacra van szükség, melyben a belső piacot védeni kell, intézményi szinten pedig a két "legeurópaibb" intézmény, a Parlament és a Bizottság szoros együttműködésére van szükség.
A dokumentum a következő prioritásokat jelöli meg az elkövetkezendő öt évre:
Prioritásaink hosszabb távú meghatározása: EU jövőkép 2020-ra
1. A válságból való sikeres kilábalás
Határozott és összehangolt, az egész EU-ra kiterjedő gazdasági stratégia
A munkanélküliség növekedésének megállítása
Felelősségteljes pénzügyi szabályozók új rendszere
2. Vezető szerep az éghajlatváltozás elleni küzdelemben
3. Lendület a növekedés és a társadalmi kohézió új forrásainak
- Ipari, szolgáltatási, mezőgazdasági és tengerügyi ágazat
Kutatás és innováció a tudásalapú társadalom érdekében
Foglalkoztatási menetrend a változó munkahelyekhez
Legális migránsok integrációja
XXI. századi egységes piac
Intelligens szabályozás, hogy a piacok az emberek javát szolgálják
Globális piacok
A jövő hálózatai
4. Az emberek Európájának továbbfejlesztése
- Erőteljesebb jogérvényesülés és védelem biztosítása
A polgárok előtt álló akadályok lebontása
A demográfiai kihívások kezelése
Az ifjúsági mobilitás támogatása
A párbeszéd és a tájékoztatás javítása
5. Új korszak a globális Európa számára
- Az Európai Unió a globalizáció alakítója
A Lisszaboni Szerződéssel új eszközök az európai érdekek világszintű képviseletére
Egységes fellépés a globális pénzpiacok hatékony szabályozása és felügyelete érdekében