Végveszélyben a magyar szőlősgazdák
Nagyon rossz időszak van a magyar borásztársadalom mögött. A leépülés szélére jutott az ágazat, az emberek inkább kivágják szőlőiket, hiszen nem tudnak megélni a szőlőért, borért kapott pénzből - jelentette ki Font Sándor hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-09-07 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=137981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:29.369861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Máshol Európában egy jól fizetett, elit szakmának számít az, ha valaki szőlővel és borral foglalkozik, Magyarországon azonban nem lehet megélni belőle, jelenleg ugyanis 20 éve nem látott mélységben van a szőlőfelvásárlás ára - fogalmazott a Fidesz mezőgazdasági szakpolitikusa.
A képviselő megemlített több tényezőt is, melyek együttesen játszottak közre az ágazat tönkremenetelében. Egyáltalán nem volt a magyar gazdák segítségére az uniós szőlő-bor reform, melyet a magyar kormányzat és Gráf József is egyöntetűen támogatott - mutatott rá Font Sándor, hozzáfűzve: a szőlő-bor reform következménye például az is, hogy a magyar gazdák már kivágni sem tudják a szőlőket, hiszen a tavalyi év folyamán a kivágást igénylők csupán 50 százalékának adták meg az engedélyt.
Az Európai Unióba való belépéssel jelentkezett két probléma: egyrészt a vámhatárok lebontásával adóteher nélkül exportálnak egyes termelők a szomszédos országokba bort, amit utána ilyen-olyan úton visszahoznak az országba, s így jelentős előnyre tesznek szert az ilyen kerülőutakat nem választó gazdákkal szemben - mutatott rá a fideszes képviselő. A másik problémát az inport jelenti, ugyanis óriási mennyiségű olasz inport érkezik Magyarországra, visszaszorítva a magyar asztali borok felvásárlását, holott pont ebből a fajtából fogy a legtöbb az országban.
Komoly problémát jelent az is, hogy a magyar kereskedők 30-40 százalékban számla nélkül hajlandóak csak megvásárolni a termelőktől a bort, különben át sem veszik azt - mondta Font Sándor, kijelentve: nagy hiányossága ez a hatóságoknak, hogy ezt az ágazatot nem ellenőrzik megfelelően.
Nagy gondot okoz az is a termelőknek, hogy bornak nem minősülő, de borként eladott hamis bor is bejut a piacra, s a hatóságok ezeket sem tudják megfelelően kiszűrni. Mindemellett a zárjegy eltörlése sem nevezhető sikertörténetnek, hiszen ez is csak a feketegazdaság növekedését segítette elő - mondta Font Sándor.
A mezőgazdasági bizottság elnöke tájékoztatott: júliusban írásbeli kérdéssel fordult a mezőgazdasági miniszterhez, melyben arról kért tájékoztatást, hogy milyen intézkedésekkel kívánják megelőzni egy válsághelyzet kialakulását az ágazatban. Erre meglehetősen semmitmondó válasz érkezett: túl korai lenne intézkedéseket hozni az ügyben, s különben sem olyan rossz még a helyzet - hangsúlyozta a fideszes politikus.
Font Sándor ezután újabb kérdést intézett a miniszterhez augusztusban, s azt javasolta, hogy a gazdák helyzetének javítására támogassa a kormány 100 ezer hektoliter óbor lepárlását.
A kormány ezt követően elkészített egy rendelettervezetet, mely valóban engedélyezi 100 ezer hektoliter lepárlását, de csakis az új, azaz 2009-es szüretelésű borét. Ez több szempontból is problémás - jelentette ki a politikus. A lepárlási időszak egybeesik a szüreti időszakkal, és így nagy az esély arra, hogy a hamis borok is be fognak kerülni a lepárlási rendszerbe, tehát sokkal jobb lenne, ha a szüreti időszak lezárultával lenne lehetőség a lepárlások megkezdésére. Emellett érdemes lenne támogatásokat átcsoportosítani az óbor lepárlására is, mert azok biztosan valódi, ellenőrzött, papírral igazolt borok, s az alacsony felvásárlás miatt az előző évben sok bor maradt a termelőknél - mutatott rá Font Sándor.