Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak Gyurcsányt furikázta a lezárt földalatti


Dátum: 2009-09-08 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:36.925276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kisföldalatti megállója felé távozott Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szombat délután a melegfelvonulásról, csakhogy abban az időpontban a földalatti éppen nem közlekedett a rendezvény miatt. Sem a BKV, sem a Gyurcsányt védő Köztársasági Őrezred nem árulja el, mit keresett a korábbi kormányfő a megállónál, ahogy azt sem, hogy különszerelvény vitte-e el a helyszínről.

Az üzemszünet alatt álló kisföldalatti vasút irányába távozott Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök feleségével és testőreivel együtt a szombati melegfelvonulásról. Az [origo] munkatársa látta, amint nem sokkal délután három óra után Gyurcsány az Oktogonnál kivált a menetből a kisföldalatti Mexikói út irányába tartó megállójánál, és kíséretével együtt lement a lépcsőn.

Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője az [origo] érdeklődésére csupán annyit mondott: a Gyurcsány Ferenc biztosításáért felelős egység parancsnoka úgy döntött, hogy arra távozzanak. A kisföldalatti azonban ebben az időpontban a hivatalos tájékoztatás szerint nem közlekedett.

Kapcsolódó elemek