Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több százmilliós bevételtől esik el Ajka

Ajka önkormányzata több százmillió forintos bevételtől esik el, mivel a szemétszállítás díjbevételéből származó nyereséget öt éven át teljes egészében a helyi szolgáltató Avar Kft.-ben 49 százalékos kisebbségi tulajdonnal rendelkező Zalai Huke Kft. viheti el - mondta Fülöp Zoltán, a város Fidesz-frakciójának vezetője sajtótájékoztatón kedden.


Dátum: 2009-09-08 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:45.792667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Avar kft. 49 százalékos tulajdoni részének tavalyi privatizálása nem a város javát szolgálta - a Fidesz-frakció nem is szavazta meg -, mert a számítások alapján Ajka több százmilliós nyereségtől esik el - közölte. Hozzátette: a zalai kft. 50 millió forint fizetése ellenében, a többségi szocialista képviselők szavazatai alapján, megvehette a menedzsmentjogokat, s így jut hozzá a teljes nyereséghez. Ráadásul más városok - Sárvár, Sopron, Pápa és körzeteik - szemetével tölti fel az ajkai depóniát.

Fülöp Zoltán utalt arra is, hogy nemrég rendkívüli testületi ülésen is tárgyaltak az ügyről, s ott sem kaptak választ arra a szocialista polgármestertől, hogy pontosan mekkora nyereségről van szó. A Fidesz ajkai frakcióvezetője szerint nem kaptak választ arra sem, hogy - mivel ez az összeg nem folyik be a város kasszájába -, miként kívánja az önkormányzat kompenzálni a lakosságnak a szemétszállítási díj várható jelentős emelését.

Fülöp Zoltán felvetette azt is, hogy a rekultivációs költségek milliárdos tételt jelentenek majd, s egyben rendkívüli kiadást az Avar Kft.-ben többségi tulajdonos városi önkormányzat számára.

A Fidesz munkacsoportot hozott létre arra, hogy figyelemmel kísérje, mennyi szemetet visznek az ajkai telepre. A szindikátusi szerződésben évi 50 ezer tonna szerepel, de a gyanújuk szerint ennél többet szállítanak oda - mondta a frakcióvezető. Hozzátette: egyben kérik vissza a képviseletet az Avar Kft. felügyelőbizottságában, amelyet tavaly elvett tőlük a polgármester.

Kapcsolódó elemek