Dimasz: a GDP-mutató elavult
Sztavrosz Dimasz környezetvédelemért felelős biztos sajtótájékoztatón beszélt a Bizottság terveiről, mely a következő években egy új mérőszámot vezetne be a gazdasági teljesítmény mérésére, mely többek között tükrözné a tagállamok környezetvédelmi teljesítményét is.
Dátum: 2009-09-09 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:55.784290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A biztos a világ gyors változásával és a XXI. század új kihívásaival indokolta, hogy a múlt század első felében kidolgozott GDP (bruttó hazai termék) mellett készítsenek más mutatókat is.
A GDP, amelyet elsősorban gazdasági jellegű mérésekre dolgoztak ki, megállta a helyét az idők folyamán. A biztos szerint azonban ez ma már nem teljesen alkalmas a jólét mérésére, nem foglalkozik például olyan - ma már kulcsfontosságú - témákkal, mint a valódi jólét, a környezet tisztasága, a szociális helyzet.
A Bizottság jövőre ismerteti pontos elképzeléseit egy új, átfogó környezetvédelmi mutatóról, amely pontosabb helyzetfelmérést tesz majd lehetővé - mondta Dimasz.