Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három éve rohadnak német szemétbálák Kunbaján

A Magyarországra illegálisan beszállított német szemétbálák egy része Bács-Kiskun megye néhány településén három éve változatlan állapotban rohad - írta szerdán megjelent helyszíni riportjában a Magyar Nemzet.


Dátum: 2009-09-09 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:43:57.681072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napilap szerint Kunbaján az egykori téesz egy részén, láthatóan használaton kívüli épületek körül bukkantak rá a németországi hulladékra.

A Baden-Württemberg tartományból és Bajorországból származó hulladék három évvel ezelőtt került az országba. Bács-Kiskun, Pest és Komárom-Esztergom megyékben, összesen tizenhat település húsz helyszínén bukkantak rá a nyomozók a mintegy 4100 tonna német hulladékra. A magyar államnak sikerült elérnie, hogy a két tartomány a bálák 75 százalékát szállítsa vissza a küldők költségén.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: az ügy kapcsán, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt elsőfokon elítélt kunbajai polgármester korábban azt nyilatkozta, hogy a településen maradt bálákat saját költségén szállíttatta a beremendi cementgyárba. A lap mostani érdeklődésére a Halász István azt mondta: félreértették, nem ő fizetett valakinek, hanem lehetőség volt arra, hogy egy cég a saját költségén szállítsa el a szemetet. Többet nem kívánt a lapnak elmondani, arra hivatkozva, hogy lezárta az ügyet.

Kapcsolódó elemek