Újabb állami bevételek landolnak magánkezekbe
Felső-Szigetköz vadászterületét az állami tulajdon kezelői kiengedik a magánszférába. Hiába a pénzügyminiszter tagadása, folytatódik az állami erdőterületekhez kapcsolódó vagyonelemek és vagyoni értékű jog átjátszása magánkézbe - írja közleményében Tasó László.
Dátum: 2009-09-09 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:00.142850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Többször felemeltük a szavunkat, hogy rejtett privatizációs előkészületek tömege zajlik az állami erődgazdaságokban, előkészítik a vagyonelemek kezelésének átadását! Egyetlen törvénymódosítás hiányzik a korlátlan idejű haszonbérletek lavinaszerű megindításához, melyet akár a költségvetési törvény elfogadásának időszakában át is vihetnek a parlamenten - emlékeztet a Fidesz képviselője.
A csütörtök 9.00-ra, a mosonmagyaróvári polgármesteri hivatalba összehívott földtulajdonosi gyűlésen várhatóan az állami földterületek tulajdonosi jogát gyakorlók a korábban hamisított meghatalmazások és csalások miatt a vadászati jogtól megfosztott szabadcsapatnak játsszák át a vadászati lehetőséget! A Felső-Szigetköz csodálatos vadászterületén ezek szerint már nem elsődleges az állami bevételek maximálása, lemondanak évi 150 millió - a hátralévő időszakra esően mintegy 1,2 milliárd - forint bevételről. Átengedik ennek az erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező magántársaságnak - szögezi le a közlemény.
Bezenye környékéről aggódó és felháborodott emberek jelezték: az állami alkalmazottakat utasítják a közreműködésre. Az erdőgazdaság vezetése pedig mindehhez asszisztál. Az MNV Zrt. hiába utasítja szabályzatában az erdőgazdaságokat az "állami befolyás kiterjesztésére", úgy tűnik, vannak magasabb szempontok... Az ÁSZ napvilágra került jelentése is alátámasztja, hogy az állami vagyon kezelésére létrehozott szervezet a jelenlegi állapotában alkalmatlan a közvagyon, az állam tulajdonának hatékony kezelésére - állapítja meg Tasó László.
Az információk szerint magas rangú emberek írják felül a szabályzatokat, és engedik ki magánkezekbe az állam újabb bevételi lehetőségeit. Akik konkrétan tudnak bűncselekmény-gyanús esetekről, tartva az azonnali bosszútól nem mernek lépni, várva arra az időszakra, amikor végre rendet lehet teremteni az országban, különösen az ilyen típusú ügyekben. Az erdővagyon védelmére létrejött Munkacsoport kéri és egyben felszólítja az illetékeseket, tartsák be a minisztériumi hozzájárulások beszerzésének szabályait, ne zárják ki a most még állami tulajdonú erdőgazdaságot a vadászat bevételeiből, és ne engedjék megkárosítani az állami vagyont - zárul a Fidesz képviselőjének közleménye.