A szabadságért folyamatosan kell harcolni
A szabadságért folyamatosan kell harcolni - hangsúlyozta Szájer József, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának vezetője abban a beszédében, amelyet egy lengyel emlékkiállítás megnyitóján mondott az EP brüsszeli székházában.
Dátum: 2009-09-09 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:07.412386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szabadság nem magától értetődő, amíg van olyan EU-tagállam, ahol 5 ezer eurós büntetést szabhatnak ki az anyanyelv használatáért, és olyan is, ahol a rendőrség brutálisan szétverhet tiltakozó embereket" - hangsúlyozta a képviselő, miként arról a delegáció szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Szájer a Jacek Protasiewicz lengyel EP-képviselő által rendezett "Szolidaritás, a békés forradalom" elnevezésű kiállítás megnyitóján beszélt. A kiállítás abba a rendezvénysorozatba illeszkedik, amely országok szerint igyekszik bemutatni a 20 évvel ezelőtt Közép- és Kelet-Európában végbement változásokat.
A multimédia kiállítás számos kisfilmen keresztül láttatja a lengyel felszabadulás folyamatát a Szolidaritás megalakulásától az első lengyel nem kommunista kormányon át Jerzy Buzeknek az Európai Parlament elnökévé történő megválasztásáig.
A fideszes politikus a megnyitón megemlékezett a rendszerváltáshoz vezető mérföldkövekről. Hangsúlyozta, hogy a közép-európai népek egymást inspirálták: 1953 inspirálta 1956-ot, 1956 1968-at, 1968 pedig 1980-81-et. "A Szolidaritás inspirálta a Fidesz megalakulását is, akkor amikor úgy döntöttünk, nem egyszerű mozgalomként, hanem szervezetté alakulva kell elérnünk a célunkat" - tette hozzá.