Friss diplomások elhelyezkedését támogatják Békés megyében
Harmincnyolc pályakezdő diplomás foglalkoztatását támogatja ösztöndíjjal a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács - közölte a testület elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Békéscsabán.
Dátum: 2009-09-09 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:07.741594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Domokos László, aki egyben a megye közgyűlés elnöke, valamint fideszes országgyűlési képviselő, elmondta: a tanács korábban pályázatot hirdetett tartalékainak terhére annak érdekében, hogy a megye önkormányzatai, intézményei, vállalatai és alapítványai maximum egy évig foglalkoztatni tudják a friss diplomásokat. A júliusban kiírt pályázatra végül 37 önkormányzat nyújtotta be igényét, 76 pályakezdő foglalkoztatására. A területfejlesztési tanács végül ez alapján döntött arról, hogy 26 önkormányzat igényét támogatja 38 fiatal foglakoztatására összesen 53 millió forint erejéig.
A kiírás értelmében a fiatalok munkavégzését egy éven keresztül havi 120 ezer forinttal finanszírozza a megye, s ettől függetlenül a leendő munkaadó akár többet is fizethet a pályakezdőknek, elsősorban közgazdászoknak, mérnököknek és jogászoknak.
Nagy Ágnes, a regionális munkaügyi központ főigazgatója azt emelte ki: az ösztöndíjas foglalkoztatás lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy munkatapasztalatokat szerezzenek, hiszen a munkaadóknak egyrészt foglalkoztatási tervet kell készíteniük, másrészt olyan segítőről, mentorról is gondoskodniuk kell, aki végig kíséri a fiatalok egyéves munkáját.
A főigazgató elmondta, hogy Békésben a munkaügyi központ 263 olyan diplomást tart nyilván, akik az elmúlt két évben szerezték meg felsőfokú végzettségüket. Ebből ötvenen egyetemi végzettséggel rendelkeznek. A mostani ösztöndíj pályázat során kiderült, hogy az önkormányzatok és intézményei alapvetően közgazdászokat, mérnököket és orvosokat keresnek - tette hozzá.