Szilvásy fejezze be a szándékos félremagyarázást!
A bíróság mai ítélete szerint ugyanis Szilvásy György vádaskodásai nem voltak helytállóak, jogalap tekintetében döntő mértékben nem ő lett annak a személyiségi jog megsértése miatt indított pernek a nyertese, amelyet Pokorni Zoltán ellen egy 2007. október 3-i sajtótájékoztatója miatt indított - emelte ki a Fidesz Sajtóosztályának közleménye.
Dátum: 2009-09-10 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:24.467324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint emlékezetes, Szilvásy Györgyöt volt kollégája, Topolánszky Ákos a GYISM korábbi vezető köztisztviselője a Zuschlag-ügy kapcsán egy HVG Online interjúban azzal vádolta, hogy munkatársai által előzsűrizte, illetve cenzúrázta a minisztériumi pénzelosztásokat, és ezzel gúzsba kötötte a minisztériumi szakmai munkát. Ezt követően Szilvásy György személyesen hívta fel Topolánszkyt, akit megfenyegetett, hogy amennyiben nem vonja vissza nyilatkozatát, egy közleményt fog kiadni Topolánszky lejáratására. A mostani perben a bíróság elfogadta Topolánszky Ákos tanúvallomását, amelyben ezt ismét megerősítette - tájékoztat a közlemény.
A bíróság mindössze abban adott helyt Szilvásy kérelmének, hogy nem utasította saját titkárát a HVG Online szerkesztőjének megfenyegetésére. Ezzel kapcsolatban az általa követelt 1 millió forintos kártérítést sem ítélte neki meg a bíróság, sőt őt, mint felperest kötelezte nagyobb részben a perköltség megfizetésére - tette hozzá a Fidesz Sajtóosztálya.
"Azt az állítását, miszerint a Pokorni Zoltán sajtótájékoztatón elhangzottak miatt nem került be Gyurcsány Ferenc távozása után az új kormányba, egészen abszurdnak, sőt megmosolyogtatónak tartjuk, nem véletlen, hogy a Fővárosi Bíróság elutasította az ezzel kapcsolatos keresetét is" - olvasható a közleményben.