Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatjuk Szerbia európai integrációját

Magyarország támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, és e folyamatban különösen nagy jelentősége van annak, hogy minél előbb életbe lépjen a vízummentesség - jelentette ki a szerb diplomácia irányítójával folytatott csütörtöki megbeszélés után újságíróknak Németh Zsolt (Fidesz), a parlament külügyi bizottságának elnöke.


Dátum: 2009-09-11 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:29.840186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez a vajdasági magyarok számára is nagy könnyebbséget jelentene addig, amíg a kettős állampolgárság meg nem valósulhat" - mondta a fideszes politikus.

Németh Zsolt elmondta: köszönetét fejezte ki Vuk Jeremic szerb külügyminiszternek azért, hogy a belgrádi parlament elfogadta a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, amely "nagyon jelentős lépés a kulturális autonómia irányába". Reményét fejezte ki, hogy a jogszabály nagymértékben elősegítheti a vajdasági magyarság identitásának megőrzését.

A csatlakozási folyamatban nagyon fontos szerepet játszhat a magyar részvétellel működő uniós elnökségi trió - mondta a külügyi bizottság elnöke, hozzátéve: könnyen meglehet, hogy a magyar EU-elnökség idején kezdődnek meg Szerbiával a csatlakozási tárgyalások.

Kapcsolódó elemek