Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogyott a türelem

Kósa Lajos a Fidesz Millenárison tartott országos gyűlésén úgy fogalmazott, hogy a kormány olyan mint az "etióp Mikulás": azért nem ad ajándékot a sovány gyerekeknek, mert nem esznek rendesen.


Dátum: 2009-09-11 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:39.046641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Elfogyott a türelem (Kósa Lajos)

Kósa Lajos szerint, ha megnézzük, hogy az államháztartásból mennyi pénzt költenek el az önkormányzatok és ehhez a részköltséghez mennyi hitelt vettek fel, akkor azt látjuk, hogy ez az arány 80 százalék a központi költségvetés esetében, míg az önkormányzatoknál csak 18 százalék.

A politikus, utalva a kormány 120 milliárdos elvonási tervére, ennek alapján úgy látja, hogy nem az önkormányzatokon kell takarékoskodni, hiszen a települések sokkal jobban gazdálkodnak, mint a kormány.

Mint emlékeztetett rá, az önkormányzati szférának megvoltak a maga javaslatai az említett 120 milliárd megtakarítására, ám a kormányoldal azokat mind lesöpörte az asztalról.

A helyzet drámai, hiszen az önkormányzatok már most is a végüket járják - szögezte le. Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy a kormány olyan, mint az "etióp Mikulás", azért nem ad a sovány gyermekeknek ajándékot, mert nem esznek rendesen.

"Sokszor meg lehet ezt csinálni, de elfogyott a türelem, nincs miről beszélni" - fogalmazott Debrecen polgármestere, aki azt is elmondta, hogy a kormány elképzelései szerinti 120 milliárd forintos elvonás nem kigazdálkodható, és hiteleket sem szeretnének ezért felvenni.

Kósa Lajos közölte, hogy bár a fővárossal együtt mintegy 800-1000 milliárd forint az önkormányzatok adósságállománya, vagyonnövekményük ennél mégis több volt.

Ez azt jelenti - fűzte hozzá -, az önkormányzati rendszer úgy adósodott el, hogy ezt az összeget nem pusztán folyó működésre, hanem vagyonfelhalmozásra költötte el, vagyis a központi költségvetéssel szemben "nem annyira rossz a kép".

Az önkormányzati rendszert külön sújtja - hangsúlyozta-, hogy annak központi eleme, a főváros rendkívül rosszul működik, ami szerkezeti okokra vezethető vissza.

Az MSZP és az SZDSZ a Horn-kormány idején megmutatta, hogy hiába vannak azonos koalícióban, nem tudnak megállapodni az önkormányzati és fővárosi kerületi hatásköröket illetően, és "ezért nem javítottak, hanem rontottak a helyzeten" - fejtette ki.

Kósa Lajos a következő Fidesz-kormány történelmi feladatának nevezte egy működőképes fővárosi törvény megalkotását. Ezzel kapcsolatban kijelentette, ha pártja felhatalmazást kap rá, élni fognak a lehetőséggel. Újra kell gondolni a megyék, a megyei jogú városok és a kisebb települések önkormányzati státuszát is - tette hozzá Kósa Lajos.

Mint leszögezte, itt nem csak pénzről van szó, mivel az államigazgatás és a reguláció ma rendkívül rossz, drámai javulást lehet elérni anélkül is, hogy sok pénzt kellene rákölteni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 525, 'source_type': 'media', 'source_id': 3563, 'target_type': 'article', 'target_id': 92516, 'relation_type': 'describes'}