A költségvetés visszavonása az egyetlen megoldás
Egyetlen döntést kellett volna ma bejelentenie Bajnai Gordonnak a szocialisták tanácskozásán: a pénteken benyújtott hazug, felelőtlen és rendkívül veszélyes költségvetés azonnali visszavonását - hangsúlyozta közleményében a Fidesz szóvivője.
Dátum: 2009-09-12 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:45.013256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rámutatott: ez a tervezet nemcsak a következő egy évre, hanem a jövőre is veszélyt jelent. Elfogadása teljes pénzügyi összeomlást hozhat, következménye az lesz, hogy leáll az egészségügyi rendszer, az önkormányzatok pedig országszerte működésképtelenné válnak - emelte ki Szijjártó Péter.
Elég a megszorításokból, elég az embereket mindenükből kiforgató szocialista politikából! Felszólítjuk a kormányt, azonnal vonja vissza ezt a költségvetését, és végre álljon félre a változás útjából - húzta alá.