Sem a vízvagyon, sem a vasút nem lehet "privatizációs préda"
A Fidesz szerint sem a nemzeti vízvagyonra, sem pedig a vasútra nem lehet "privatizációs prédaként" tekinteni, hiszen alapvetően mindkettő közösségi tulajdon, közösségi érdekeket szolgál.
Dátum: 2009-09-13 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:47.941984, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes szakpolitikus másrészt felhívta a figyelmet arra, hogy "a nemzeti vízvagyon tavasszal erőszakosan megkezdett privatizációjához" nagyon hasonlóak a jelenlegi vasútbezárási tervek, ugyanis - mint mondta - a vasúttal kapcsolatos kérdések sincsenek előkészítve, átgondolva.
Fónagy János "a nemzeti vízvagyon privatizációjával" kapcsolatban felidézte: idén tavasszal a vagyonkezelő arról döntött, hogy a Duna menti és a Tisza menti regionális víziközmű társaságot szervezetileg összevonják az észak-magyarországi regionális vízművel. A döntés miatti felháborodás azonban mind a szakma, mind az önkormányzatok részéről jelentős volt, még a környezetvédelmi miniszter is tiltakozott - tette hozzá.
Ez az átszervezés a magyar közösségi vízvagyon egy újabb részének a privatizációját készítette elő - közölte a politikus.
Fónagy János ezután - mint ismertette - párttársával, Ékes Józseffel törvénymódosítást indítványozott, miszerint a 2005-ben a tartós állami vagyon köréből kivett öt víziközmű társaságot a parlament sorolja vissza előbbiek közé. Ezt az Országgyűlés többségi szavazással meg is tette - emlékeztetett.
Hangsúlyozta ugyanakkor: az öt nagy víziközmű cég szervezeti létének korszerűsítése a következő évek feladata lesz, de szerinte mindezt úgy kell végrehajtani, hogy szigorúan közösségi tulajdonban maradjon a nemzeti vízvagyon.