Szocialista baráti mutyik a Malévnél
A nemzeti légitársaság továbbra is korrupciós botránysorozat melegágya - jelentette ki Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy a szocialista klientúra baráti mutyizásainak köszönhetően a legdrágább ajánlatot tevő, szakmai referenciákkal nem rendelkező, ám az MSZP-vel igen jó kapcsolatokat ápoló cég nyerte meg a Malév egyik tenderét.
Dátum: 2003-04-24 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:23.092972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azután sem csitulnak a korrupciós ügyek a nemzeti légi társaság háza táján, hogy Kiss Elemér kancelláriaminiszter - épp a Malévval kapcsolatba hozható korrupciós ügyek miatt - hivataláról lemondani kényszerült, majd pedig ezzel összefüggésben visszahívták a légitársaság vezetését is.
Győztes modellügynökség
A legújabb botrány több száz milliós állami megbízásokat elnyerő főszereplői ezúttal Huszty András, menesztett igazgató baráti köréből kerülnek ki.
A Malév még 2002 júliusában vezényelte le azt a meghívásos, hirdetmény nélküli tendert, amelyen végül is, meglehetősen gyanús elbírálási körülmények között, a Carriere Biztonsági Tanácsadó és Magánnyomozó Kft. ajánlata lett a befutó. Annak ellenére, hogy a kiírás értelmében a pályázatokat 50 százalékban az árajánlat, 30 százalékban pedig a szakmai referenciák alapján kellett volna elbírálni, a versenyt - meglepő módon - mégis egy olyan cég nyerte meg, amely korábban színész- és modellügynöki tevékenységet folytatott, a megkívánt tevékenységi köröket csak a meghirdetés napján jegyeztette be, ráadásul a legdrágább, 720 millió forint plusz áfa árat tartalmazó, ajánlatot is tette.
Elvtársi segítség
Érdekesség az ügyben, hogy az első elbíráláskor még az EU-Syncronic Kft. 400 millió plusz áfás pályázata győzött, ám a bíráló bizottságban végrehajtott személycsert követően, melynek során a szocialista klientúra egy újabb tagja kapott állami pozíciót, már a Carrierre lehetett az első hely.
Meglepő módon a cég szorgalmi feladatként elvállalta ötven fő kockázati szűrését - megfigyelését -, és a légitársaság külképviseleteinek ellenőrzését is, figyelmen kívül hagyva azt is, hogy ez utóbbira csakis a fogadó országok jogosultak.
Medgyessy, Keller és László felelőssége
Szijjártó Péter a sajtóban napvilágot látott üggyel kapcsolatban rámutatott: miután Keller László korábban már többször is tett feljelentést kizárólag sajtóinformációkra hagyatkozva, elvárható, hogy ezt most is megtegye.
- Abból kiindulva, hogy ez nem történt meg eddig, alapos a gyanú, hogy Keller László falaz - jelentette ki a politikus, felszólítva az államtitkárt, hogy haladéktalanul adjon számot arról, mit tett Malév-ügyben eddig.
Szijjártó Péter arra is kíváncsi, hogy az ÁPV-n keresztül a légitársaságot is felügyelő László Csaba pénzügyminiszter, vajon tervezi-e vizsgálat megindítását.
A fideszes képviselő hangsúlyozta: Medgyessy Péter felelőssége és szerepe ugyancsak fontos az ügyben. - Nem gondolja-e, hogy itt az ideje véget vetni a szocialista klientúra baráti mutyizásainak? - tette fel a miniszterelnöknek címzett kérdését.
Az eddigiek ugyanis azt bizonyítják, hogy a kormányfő tehetetlen a klientúra ámokfutásával szemben és képtelen megfékezni azokat a barátokat, akik az adófizetők terhére kötnek szerződéseket.
Szijjártó Péter kérdéseit a mai napon levelek és parlamenti dokumentumok formájában is eljuttatja az érintettekhez.
fidesz.hu