Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évadnyitó frakcióülés

Évadnyitó frakcióülést tart hétfő délelőtt a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja; a budapesti zárt ülésen várhatóan téma lesz a 2010-es költségvetés, amelynek tervezetét pénteken nyújtotta be a pénzügyminiszter.


Dátum: 2009-09-14 09:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:55.726731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor a Fidesz országos gyűlésén a kormányt a büdzsé visszavonására szólította fel. A pártelnök a pénteki rendezvényen az őszi politikai szezonnal kapcsolatban úgy fogalmazott: "ha jól tesszük a dolgunkat ezen az őszön (...), akkor 2010 lehet Magyarország és a magyarok legfontosabb éve, már ha képesek leszünk túlélni ezt a rossz korszakot".

Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője korábban az MTI-nek adott interjújában pártja őszre tervezett javaslatairól szólva elmondta: szerinte a költségvetési vitán kívül más gyakorlatilag nem fog történni a parlamentben, ez pedig behatárolja a Fidesz politikai elképzeléseit, mozgásterét is. Mint fogalmazott, "most már egy korszak végén vagyunk", ez már a lefelé ívelő ága a ciklusnak, nagy dolgokra emiatt nem is számít. Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát.

Kapcsolódó elemek