Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár kirúgással fenyegetőzött


Dátum: 2009-09-14 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:44:58.182965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyugdíjasrendőr-igazolvány felmutatásával akart mentelmi jogára hivatkozni Molnár Csaba sofőrje egy szemtanú szerint. A polgármestert szállító kocsit igazoltató járőrök azonban nem vették be a trükköt.

Mint megírtuk, csúnyán összebalhézott az I. kerületi rendőrökkel Molnár Gyula XI. kerületi polgármester. A politikus a budai Várban megrendezett borfesztiválról távozott szolgálati autójával csütörtök éjjel. Nem ő, hanem a sofőrje vezetett. A polgármesternél az igazoltatás során elszakadt a cérna. A nem mindennapi párbeszéd részletéről egy szemtanú számolt be a Blikknek.

A sofőr az igazoltatás elején azt mondta: mentelmi joga van. Majd amikor el akarták kérni az állítását igazoló okmányt, a vezető felmutatta nyugdíjasrendőr-igazolványát - kezdte a szemtanú, aki azt is elárulta, a járőrök nem dőltek be a trükknek.

Molnár - a beszámoló alapján - ekkor azt emlegette, hogy kirúgatja a rendőrt, s hogy megvan az országos rendőrfőkapitány telefonszáma.

Felhívtuk Molnárt, mit szól a szemtanú beszámolójához, de nem kommentálta azt. Korábban egy közleményt juttatott el lapunknak, amelyben azt írta, hogy a rendőri intézkedés több mint 20 percig tartott, pedig közlekedési szabálytalanság nem történt, a sofőr nem fogyasztott alkoholt.

Kapcsolódó elemek