Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kolompár és a pályázati pénzből sütött szalonna?


Dátum: 2009-09-14 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:05.633154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavalyi balatonmáriafürdői roma bulin készült képek cáfolják az OCÖ elnökének állításait. Hátrányos helyzetű gyerekek helyett Kolompárék és más vezetők nyaraltak a Balatonon.

A Magyar Nemzet birtokába került fotók cáfolják az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének állításait. A lap a múlt héten számolt be arról, hogy Kolompár Orbán és más roma vezetők pályázati pénzekből szórakoztak tavaly nyáron a Balatonnál.

Kolompár szerint erről szó sem volt, ő csak vendégként, pár órára jelent meg a balatonmáriafürdői táborban.

A Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, semmi köze nem volt a táboroztatáshoz, meghívták, ott volt, este elment. "Önök, akik nem tudom, milyen pénzért megvásárolták a fotóanyagot, lehet látni, hogy nadrágban megérkezem, és este hétkor még a szalonnasütéskor is nadrágban vagyok. Szeretném jelezni, ha én több napra megyek pihenni, mint mindenki, fél gatyát húz, papucsot, trikót, valamilyen mellényt" - közölte.

A képek tanúsága szerint Kolompár többször átöltözött, a nyilatkozatának ellentmondóan a szalonnasütéskor "fél gatyát" és trikót viselt.

Kapcsolódó elemek