Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amíg Bajnai a kormányfő, az összeomlás veszélye nem múlt el

"Ha Bajnai miniszterelnök úr úgy fogalmazott a hétvégén, hogy még nem múlt el a veszély, ezt meg tudom erősíteni. Amíg ez az MSZP-SZDSZ-kormány van, és amíg Bajnai Gordonnak hívják a miniszterelnököt, az államcsőd, a gazdasági összeomlás veszélye valóban nem múlt el" - hangsúlyozta Varga Mihály az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján.


Dátum: 2009-09-14 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:08.452043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Amíg Bajnai a kormányfő, az összeomlás veszélye nem múlt el (Varga Mihály)

A Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában ezzel Bajnai Gordonnak az MSZP szombati évadnyitó rendezvényén tett kijelentésére utalt, ami szerint ha "lefékeződik" a kormány programja, még valósággá válhat a katasztrófa.

Beszédében Varga Mihály a kormányfő napirend előtt elhangzott állításaira is reagált, cáfolva, hogy "milyen jól állunk". Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy valójában rekord mélységben van a magyar gazdaság, és "olyan zuhanást élünk át, amire a rendszerváltás óta nem volt példa".

Több mint hét százalékos gazdasági visszaesés, tíz százalék fölötti a munkanélküliség, a reálbérek több mint 2 százalékkal csökkentek, a nyugdíjas infláció pedig az átlagos pénzromlásnál jóval nagyobb - sorolta a politikus.

A Bajnai Gordon által sikerként emlegetett közmunkaprogram kapcsán egy 2005-ben indult hasonló, választási kampánycélokat szolgáló kezdeményezésre emlékeztetett, amely végül is kérészéletűnek bizonyult.

Varga szerint ennek a programnak "semmiféle kifutása nincs a jövőre", mivel csak az történt, hogy a szociális segély egy részét átforgatták közmunkára, megnövelve ezzel - mintegy 40-50 ezerrel - a regisztrált munkavállalók számát. Ugyanakkor - tette hozzá - a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölött lesz az év végére és olyan szintet ér el, amit az elmúlt húsz évben nem tapasztaltunk meg.

Az Orbán-kormány pénzügyminisztere cáfolta azt a miniszterelnöki kijelentést, miszerint az építőipar növekvő teljesítménye a múló válság bizonyítéka lenne.

A fideszes képviselő szerint a kiugró számadatok arra vezethetők vissza, hogy az építőipar már 2008 nyarán is drámai lejtőn volt, vagyis a bázis igen alacsonyra került, illetve az áfa öt százalékos emelése miatt többen is előbb indították el beruházásaikat.

Varga Mihály elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben a kormány nem jelölt meg kitörési pontokat, a büdzsé megszorító lépéseket, valamint az önkormányzatoktól, a közösségi közlekedéstől és a szociális támogatásoktól történő elvonásokat tartalmaz.

A költségvetésből nem derül ki, miként szeretne a kabinet munkahelyeket teremteni, a magyar gazdaságot tartós növekedési pályára állítani, az államadósság növekedését kezelni, és az emberek mindenapjait érintő kérdésekkel foglalkozni - hangsúlyozta Varga Mihály.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 269, 'source_type': 'media', 'source_id': 3576, 'target_type': 'article', 'target_id': 92561, 'relation_type': 'describes'}