Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kérnek a településőrségből a községek

Nem kérnek a településőrségből több Baranya megyei községben. A polgármesterek egy része szerint a kormánynak egy új egyenruhás szervezet létrehozása helyett a már meglévő rendőrségnek kellene több pénzt adni.


Dátum: 2009-09-14 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:14.277264, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Baranya megyei Szászvár nagyközségben csaknem háromezren laknak, a faluban polgárőrség működik és rendőrőrs is van. A helyiek szerint nincs szükség egy harmadik hasonló szervezetre, inkább a meglévőknek kellene több pénzt adni.

A szocialisták elképzelése szerint a településőrség tagjai 20 ezer forintos értékhatárig nyomozhatnának is, fegyvert azonban nem viselhetnének és intézkedési jogkörük sem lenne.

Siklós polgármestere szerint a kormány az önkormányzatokra hárítja a rendvédelmi feladatokat. Miközben a helyhatóságoktól folyamatosan vonnak el pénzt, ilyen körülmények között lehetetlen újabb embereket alkalmazni.

Egyelőre az sem tisztázott, hogy ki és hogyan finanszírozza majd a településőrségek létrehozását. Az országos polgárőr szövetség elnöke a jogi szabályozást hiányolja, szerinte sok buktató van a kormány terveiben, a szervezet működése pedig akár visszaélésekre is lehetőséget adhat.

Kapcsolódó elemek