Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felszámolt játszóterek: az MSZP szavazta le a javaslatokat

Az Országgyűlésben a szocialisták leszavazták azokat a költségvetési módosító javaslatokat, amelyek egyebek mellett játszóterek felújítását célozták - közölte Papp László, a debreceni Fidesz-frakció vezetője a szocialisták által közöltekre reagálva.


Dátum: 2009-09-14 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:14.615138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A frakcióvezető közleményében rámutatott arra: a szocialista vezetésű Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz nyolc játszótérpályázatot nyújtott be a város az elmúlt években, de ezek közül mindössze egyet támogattak, azt is csak az igényelt összeg harmadával. Aláhúzta: a szocialisták ezen a téren saját felelősségüket kívánják elkendőzni egy hazug kampánnyal.

A játszótérfejlesztésekkel kapcsolatban Papp László kitért arra: Debrecenben az elmúlt években több mint 20 játszótér újult meg, elsősorban a lakótelepeken, központi támogatással pedig még több gyermek játszhatna ma megfelelő körülmények között.

Kapcsolódó elemek