Már Blair sem akar gyors népszavazást
Most már a brit kormányfő sem törekszik a brit eurócsatlakozásról szóló népszavazás belátható időn belüli megtartására, mivel pénzügyminisztere arra a következtetésre jutott, hogy a közös valuta meghonosításához szabott gazdasági feltételek zöme nem teljesült - írta a csütörtöki Financial Times.
Dátum: 2003-04-24 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:24.739473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető londoni üzleti lap szerint Tony Blair miniszterelnök csendben már korábban lemondott arról, hogy az idén megrendezzék a brit euróreferendumot, de arról nem, hogy a döntést még ebben a parlamenti ciklusban meghozzák. Gordon Brown pénzügyminiszter elutasító értékelése azonban valószínűtlenné teszi azt is, hogy jövőre kiírják a népszavazást - írta a lap.
A 2001-ben másodszor újjáválasztott munkáspárti brit kormány mandátuma elvileg 2006-ig tart, de Londonban tényként kezelik, hogy már 2005-ben megtartják az újabb parlamenti választásokat.
A Financial Times értesülése szerint a pénzügyminiszter által már két-három héttel ezelőtt Blair elé letett értékelés az eurócsatlakozáshoz megszabott öt átfogó gazdasági alapfeltétel közül négyet nem teljesültnek minősít, és csak a legkevésbé jelentősről - a csatlakozásnak a londoni City pénzügyi szolgáltatói iparára gyakorolt várható hatásáról - állapítja meg, hogy az nem aggályos. A jelentés ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy az euróövezeti gazdaságok elég rugalmasak-e a közös pénzügypolitika elviseléséhez, és megállapítja, hogy a fontnak veszítenie kellene külső értékéből a biztonságos csatlakozás érdekében, ez azonban ártana a brit gazdaságnak.
Nagy-Britannia a legnagyobb európai uniós gazdaság, amely - még a konzervatív érában hozott döntéssel - önszántából maradt ki a jelenleg 12 tagú valutaunió alapító országai közül. A brit Munkáspárt, miután 1997-ben kiütötte a 18 évig országló, és az euró meghonosítását mereven elvető konzervatívokat a hatalomból, némi habozás után maga is meglehetősen bizonytalan programot hirdetett az euró kérdésében. Eszerint a Labour-kormány "elvben" elfogadja a valutauniós csatlakozás gondolatát, de csak akkor, ha teljesül öt alapfeltétel.
Ezek: eléggé összhangban van-e a brit és az euróövezeti gazdasági ciklus ahhoz, hogy Nagy-Britannia hosszú távon együtt tudjon élni a valutauniós jegybanki kamatszinttel, problémák esetén van-e elég válaszadási rugalmasság az euróövezeten belül, a csatlakozás fellendíti-e a beruházásokat Nagy-Britanniában, jót tenne-e a belépés a londoni Citynek mint Európa pénzügyi központjának, és használna-e a brit eurótagság a növekedés és a foglalkoztatás stabilitásának.
A pénzügypolitikai összhang mindenesetre jól láthatóan nincs meg. Az Angol Bank nemrégiben - jelentős meglepetést okozva a Cityben - negyed százalékponttal 3,75 százalékra, 1955 óta nem látott mélységbe csökkentette irányadó kéthetes repókamatát, azonban még ez is több mint egy teljes százalékponttal magasabb az euróövezeti irányadó rátánál, a kéthetes repótendereken alkalmazott igénybenyújtási kamatminimumnál, amely a március eleji negyed százalékpontos csökkentés óta 2,50 százalék.
Ugyancsak jelentősek az eltérések a növekedésben és a foglalkoztatásban a brit és az euróövezeti gazdaságok között. Brown az április elején beterjesztett költségvetésben az új pénzügyi évre 2,5-3,0 százalékos gazdasági növekedést és 4 százalék alatti munkanélküliséget jósolt; a növekedés valószínűsített üteme a háromszorosa, a várt munkanélküliség a fele a valutauniós átlagnak.
A pénzügyminiszter eredetileg június elejéig ígérte az euró bevezetéséhez elkezdett hatásvizsgálat eredményeinek közlését, de nem hivatalos londoni értesülések szerint a bejelentést már a húsvéti szünet után, a jövő héten megteszi a londoni alsóházban.
MTI - fidesz.hu