Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időhúzás Dávid és Herényi ügyében

Újabb iratokat kér be az ügyészségtől a mentelmi bizottság Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi ügyében - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője a bizottsági ülés szünetében kedden Budapesten újságíróknak.


Dátum: 2009-09-15 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:25.531621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: ez a döntés semmi másról nem szól, mint az időhúzásról. "Ha ezekre az iratokra szükség van, akkor miért nem lehetett júliusban megtartani a bizottsági ülést, és miért nem lehetett az iratokat akkor bekérni?" - tette fel a kérdést. Leszögezte: egyértelmű, hogy az "MSZP a titkosszolgálatokat politikai céljaira használja fel", és az is egyértelmű, hogy ebben "az MDF az MSZP bűntársa".

Kiemelte: közvádas ügyekben nem szokás, hogy a mentelmi bizottság iratokat kér be az ügyészségtől. Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: a bizottság mindenfajta döntés nélkül, meghatározhatatlan időre elnapolta a döntés lehetőségét is. Az MSZP és az MDF közösen megakadályozták, hogy ez az ügy oda kerüljön, ahova való, az igazságszolgáltatás elé - jelentette ki az ellenzéki képviselő.

Újságírói kérdésre a fideszes képviselő közölte: a bizottság ellenzéki tagjai nem értik pontosan, hogy a szocialisták milyen iratokat kérnek még az ügyészségtől.

Sem Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki maga is tagja a mentelmi bizottságnak, sem Herényi Károly MDF-es politikus nem kívánt nyilatkozni a sajtónak a döntés után.

A legfőbb ügyész az UD Zrt.-vel kapcsolatban folyó eljárásában kérte ki a két MDF-es képviselőt, mert szerinte személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés büntetésével lehet őket meggyanúsítani.

Kapcsolódó elemek