Az EP szavaz Barroso újabb mandátumáról
Az Európai Parlament dönt az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso újabb ötéves megbízatásáról.
Dátum: 2009-09-16 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:40.744522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Barroso a szavazást megelőző napon, a strasbourgi plenáris ülésen kedden elmondott szenvedélyes hangvételű programbeszédében széles körű támogatást kért a testülettől, azt hangsúlyozva, hogy a jelentős többség megkönnyítheti az uniós intézmények tevékenységét a nemzetközi gazdasági válság leküzdésében és a szociális következmények elhárításában. Bejelentette, hogy a következő testületben új biztosi posztokat tervez létrehozni, és ezek egyike külön foglalkozik majd az alapvető emberi és szabadságjogokkal.
Barroso és a bizottság jelenlegi megbízatása október végén jár le. A portugál politikus kinevezését az EP a várakozások szerint bizonyosan jóváhagyja. A tagállamok kormányai már korábban döntöttek arról, hogy ő álljon a következő testület élén is. Ha Barroso elnyeri az EP támogatását is, megkezdődhet az új bizottság összeállítása.