Jó szőlőtermésben reménykednek a kőszegiek
Berajzolták az idei szőlőhajtásokat aSzőlő Jövésének Könyvébe csütörtökön Kőszegen. A határ menti kisvárosban 1740 óta rajzolják be egy díszes könyvbe április 24-én, Szent György napján a szőlőhajtásokat, amelyek állapotából a gazdák a várható termésre következtetnek.
Dátum: 2003-04-24 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:14:26.235454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alasz László, a kőszegi hegyközség elnöke mutatta be a szőlősgazdák és bortermelők nevében a hajtásokat Kuntner Ferencnek, a város polgármesterének.
Szavai szerint az idei szőlőhajtásokon ugyan látszik, hogy későn jött a tavasz, de fagykárt szerencsére nem szenvedtek, ezért jó termésben reménykednek.
Alasz László szólt arról is, hogy Kőszeg-hegyalján az utóbbi 6-8 évben 25 hektárnyi szőlőt telepítettek.
A Szőlő Jövésének Könyvébe Németh János helyi rajztanár jegyezte be a hajtásokat.
Kőszegen szombaton borversenyt és borvásárt tartanak.
MTI - fidesz.hu