Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lerakták a pécsi tudásközpont alapkövét

Elhelyezték a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont alapkövét a baranyai megyeszékhelyen szerdán.


Dátum: 2009-09-16 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:48.722469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy 4,6 milliárd forintból, európai uniós támogatással épülő, 13 ezer négyzetméteres létesítmény Pécs és a régió információs és dokumentumigényét szolgálja majd, de alkalmas lesz közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.

A Kaptár névre keresztelt négyemeletes épületbe költözik a jelenlegi városi és a megyei könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) központi, valamint állam- és jogtudományi, továbbá közgazdaságtudományi karának könyvtára. Az ingatlanban két, egyenként 200 férőhelyes előadótermet és egy 150 embert befogadó konferenciatermet is kialakítanak.

Kapcsolódó elemek