Ösztöndíjpályázatot hirdet Kaposvár önkormányzata
Ösztöndíjpályázatot hirdet Kaposvár önkormányzata a diploma megszerzése után a városban munkaviszonyt vagy egyéb, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítő, illetve helyi székhelyű vállalkozás tagjaként dolgozó hallgatók számára - adta hírül a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata (ÖS) szerdán.
Dátum: 2009-09-16 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:45:51.739613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint az ösztöndíj összege havi 25 ezer forint, amely egy szemeszterben öt hónapon keresztül, a szak elvégzéséhez előírt időtartamban, de legfeljebb a hátralévő nyolc szemeszterben folyósítható.
A pályázaton azok a kaposvári állandó lakóhellyel rendelkező, 30. életévüket be nem töltött nappali tagozatos hallgatók vehetnek részt, akik államilag elismert felsőoktatási intézményben legalább két (orvosképzésben négy) szemesztert elvégeztek, tanulmányi eredményük szemeszterenként eléri a 3,51-es átlagot és vállalják, hogy Kaposváron dolgoznak legalább támogatott szemeszterenként 6 hónapig.
A pályázat elbírálása során elsősorban azon képzésekben részt vevők részesülnek ösztöndíjban, amely szakmákból Kaposváron diplomás szakemberhiány mutatkozik. Más hallgató csak ilyen pályázók hiányában támogatható.
A pályázatokat a város honlapján található - géppel kitöltött -, aláírt formanyomtatványon, az előírt mellékletekkel együtt 2009. szeptember 30-ig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Igazgatóságán. Az elbírálás határideje: október 20. A nyertes pályázókkal az önkormányzat ösztöndíjszerződést köt.