Újabb törvénytelen kifizetés a Nemzeti Vagyonkezelőnél
Hova tűnt 273 millió forint közpénz? - tette fel a kérdést Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél történt kifizetésekkel kapcsolatosan.
Dátum: 2009-09-17 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:04.281910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tévedés ne essék - mondta Budai - ez egy nagyon jó program, aminek az a lényege, hogy a magyar állam egy kormányrendelet alapján megvásárolja életjáradékért a termőföldet az 55-62 év közötti gazdáktól, meghatározott feltételek teljesülése esetén.
Budai Gyula rámutatott: a kormányrendelet szerint 59-en jogosultak és 261-en jogosulatlanok voltak a 273 millió forinttal kifizetettek közül, és ami még inkább érdekes, hogy a Nemzeti Vagyonkezelőnek minderre nem volt fedezete, a pénzt a költségvetésből kellett lehívni. Ezt az állításomat - mondta a politikus - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyik határozatával tudom alátámasztani.
A fideszes politikus szerint kérdés, hogy hogyan, milyen keretből teremtette elő az összeget, az akkor még Veres János vezette pénzügyminisztérium és ki adott utasítást a kifizetésekre. Budai hozzátette: a földeket értékükön felül vásárolta meg az állam, és olyan osztatlan földterületekről van szó, amelyeket nem is lehet tovább értékesíteni.
A Magosz szövetségi igazgatója kitért arra is, hogy az ÁSZ ide vonatkozó megállapításait konkrét dokumentumokkal tudja igazolni. Mégpedig azt - fogalmazott -, hogy az állami cégnek nem volt stratégiai gondolkodása, nem volt konkrét üzleti terve és számviteli rendet sem tartott. Ekkor a Vagyonkezelőnek még Tátrai Miklós volt az igazgatója - tette hozzá Budai Gyula.
A politikus úgy vélte, hogy skandalum ami itt folyik, mivel a hatályos kormányrendelet alapján nem volt jogszerű a 273 millió kifizetése, és mint fogalmazott: az sem világos, hogy az életjáradékokat miért egyösszegű kézpénzfizetéssel teljesítették.