Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BKV milliókkal teli a Hócipő


Dátum: 2009-09-17 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:08.775319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Farkasházy Tivadar lapja, a Hócipő egyik alapítójának cége az elmúlt két évben hatmillió forintot kapott a BKV-tól imázsnövelésre, továbbá PR-cikkek megjelentetésére.

(...)

A Magyar Nemzethez eljutott dokumentumok, valamint a viccújság érintett számainak vizsgálata után mindösszesen egy gyermek által is elkészíthető, összeollózott munkára bukkantak.

(...)

Így húz el a BKV, George Bush a négyes metrón hagyja el a Fehér Házat - BKV Maraton - írja a Hócipő című szatirikus kétheti lap 2008. november 5-i számában. Az összeollózott fotókból és képaláírásokból álló munkára az idén márciusban bruttó hárommillió forintot fizetett ki a BKV Zrt. a Pont Ez Kft.-nek a Hócipőben megjelentetett "a BKV közéleti elfogadottságának javítására, a cég imázsát növelő PR-cikkek megjelentetésére" - derült ki a dokumentumokból, amelyekről a szerdai Magyar Hírlap is említést tett.

Kapcsolódó elemek