Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetés miatt összedől a szociális rendszer

A kormány ne csökkentse a szociális normatívákat a jövő évi költségvetésben - szólította fel a Bajnai-kabinetet Soltész Miklós.


Dátum: 2009-09-17 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:10.307824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A költségvetés miatt összedől a szociális rendszer (Soltész Miklós)

A politikus szerint az elvonás az ágazat minden területén érvényesül, és olyan mértékű, hogy emiatt a fenntartók és a szolgálatot teljesítő szociális munkások nem fogják tudni elvégezni a feladataikat. Ez a költségvetés tönkre teszi a családokat, az oktatási és szociális intézményfenntartókat, és ezáltal a bennlakókra is veszélyes - tette hozzá Soltész.

A KDNP-s képviselő a bölcsődei ellátás, az utcai szociális munka, és a fogyatékos vagy demens betegek nappali ellátásának állami támogatását említette példaként.

A költségvetési tervezet szerint a bölcsődei ellátás normatívája az idei 540.150 forintról 494.100 forintra, az utcai szociális munka normatívája 4.921.600 forintról 4.543.750 forintra, a fogyatékos és demens betegek ellátásának támogatása pedig 454.110 forintról 405.600 forintra csökkenne - mondta.

Hozzátette: a legrászorultabb idős demens betegek intézményi ellátása közel 80 ezer forinttal, a fogyatékos személyek és pszichiátriai betegek bentlakásos intézményi ellátásának támogatása jövőre közel 80 ezer forinttal lesz kevesebb.

Mint közölte, leginkább az emelt színvonalú bentlakásos ellátást sújtanák, itt a norma az idei 543.200 forint helyett 309.350 forint lenne a normatíva.

Az iskolák, óvodák, kollégiumok étkezési támogatása, mintegy harmadára, az idei 65 ezer forintról 22.500 forintra változna - hangsúlyozta a képviselő, aki szerint ennél is "elfogadhatatlanabb, undorítóbb és gusztustalanabb", hogy a normatívát a fogyatékos gyermekeket ápoló intézményekben ugyanilyen mértékben csökkentik.

Ez mutatja igazából a kormány hozzáállását a szociális területhez: nem érdekli őket, hogy mi történik a rászorultakkal, és a fogyatékos emberekkel - fogalmazott a szakpolitikus.

Az eddigi megszorítások nem érték el a céljukat, hiába hangoztatja azt a kormány, hogy megoldást értek el. Ezt a szociális területen bevezetni kívánt újabb megszorítások is mutatják - hívta fel a figyelmet Soltész Miklós.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3602, 'source_type': 'media', 'source_id': 3598, 'target_type': 'article', 'target_id': 92673, 'relation_type': 'describes'}