Néppárti kezdeményezés a szlovák nyelvtörvény vitájáról
Szájer József javaslatára, az Európai Néppárt Képviselőcsoportja elnökségének döntése alapján, az Európai Parlament mai, házbizottsági ülésén Joseph Daul frakcióelnök kezdeményezte, hogy a szlovák nyelvtörvényről szóló határozati javaslatot a parlament tárgyalja meg.
Dátum: 2009-09-17 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:11.375569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajnálatos módon a szocialista és a konzervatív képviselőcsoport jelenlévő képviselői nem támogatták a fideszes és a határontúli magyar képviselőket is magában foglaló néppárti frakció javaslatát.
Ennek következményeként nem kerülhet napirendre a szlovák nyelvtörvényről tervezett vita.
A szocialista és a konzervatív "nem" újból figyelmeztet: az ott dolgozó magyar képviselők nem azt cselekszik, amiről a magyarországi közvéleményt igyekeznek meggyőzni.
A fideszes néppárti képviselők tovább küzdenek azért, hogy az Európai Parlament határozatot hozzon a szlovák nyelvtörvény ügyében és elvárják, hogy ezen törekvéseiket a szocialista és konzervatív magyar képviselők tettekkel is támogassák.