Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hárommilliárd forint hitel felvételével számol Győr

Hárommilliárd forint hitel felvételével számol Győr önkormányzata az idén, ugyanakkor a városnak jelenleg csaknem hétmilliárd forint lekötött pénze is van bankban - mondta Borkai Zsolt polgármester az előző napi közgyűlést követő pénteki sajtótájékoztatóján Győrött.


Dátum: 2009-09-18 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:26.360506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több olyan önkormányzati beruházás is folyamatban van, amelyek számláit ezt követően kell kifizetnie a városnak, így a lekötött csaknem 7 milliárd forintnak Borkai Zsolt szerint megvan a helye. A városvezető ezt annak kapcsán mondta, hogy a csütörtöki közgyűlés elfogadta az önkormányzat 2009. évi költségvetésének első féléves végrehajtásáról szóló polgármesteri tájékoztatóját.

A beruházások között szerepel az épülő révfalusi híd, amelynek kivitelezési munkáira 1,6 milliárd forint szerepel az idei költségvetésben. Viszonylag jelentős tétel a Bácsai út rekonstrukciója, amelyre 200 millió forintot szán a költségvetés. E tervezett fejlesztésnél most folyik a közbeszerzési eljárás. Mindemellett a nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszerre elkülönített összeg egy részét is a második félévben kell kifizetnie a városnak.

Idén márciusban az önkormányzat közgyűlése úgy fogadta el a 2009. évi a költségvetést, hogy a kiadási és a bevételi oldalon egyensúlyt írt elő. A polgármester szerint ezt tartani tudják.

Gondot okoz ugyanakkor Győrnek is az áfaemelés. Az adóerő-képesség szerinti elvonás az eredetileg tervezett 1,7 milliárd forinthoz képest plusz 440 millió forint kiadást jelent az önkormányzatnak, amely pénzt más területről kell elvonnia a városnak.

Győrnek az idei költségvetése 45 milliárd forint. Az önkormányzat tervezett 3 milliárdos hitelfelvételéről a polgármester azt mondta, hogy ennél is folyamatban van a közbeszerzési eljárás. A pénzt viszont csak akkor használják fel, ha valóban szükség lesz rá.

Kapcsolódó elemek