Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2011-től csökkenteni kell az államháztartási hiányt

Az Európai Unió országainak 2011-től csökkenteniük kell államháztartási hiányukat, hogy megakadályozzák az ellenőrizetlenül szárnyaló adósságspirált - tartalmazza az Európai Bizottság egyik dokumentuma, amit az EU pénzügyminisztereinek október 1-én kezdődő kétnapos ülésére készült.


Dátum: 2009-09-19 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:33.216197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU tagországok kormányai több százmilliárd eurót költöttek arra, hogy életet leheljenek gyengülő gazdaságaikba. Az október eleji EU-pénzügyminiszteri ülésen arról lesz szó, hogy miként lehet majd a gazdaságba pumpált állami pénzeket kivonni.

A Bizottság dokumentuma szerint a legtöbb országnak évente több mint 0,5 százalékkal - néhánynak több mint 1 százalékkal - kell majd GDP-arányosan csökkentenie államháztartási hiányát éveken keresztül ahhoz, hogy megállítsák a gyors eladósodás irányzatát.

A dokumentum szerint, ha az EU gazdasági növekedése a vártnál nagyobb lesz, minden plusz költségvetési bevételt teljes egészében a hitelek csökkentésére kell fordítani.

Amennyiben jövőre lendületet kap az EU gazdasága és nem lesznek további állami gazdaságélénkítési intézkedések, az EU tagországok együttes adóssága eléri az uniós GDP 100 százalékát 2016-ban. Feltéve, hogy a folytatandó politika nem változik, akkor 2020-ban a GDP-arányos adósságszint 120 százalékra nőne.

Az EU-tagországok államadóssága az uniós GDP 61,5 százaléka volt 2008-ban.

A dokumentum szerint 2020-ra a GDP-arányos államháztartási deficit 175-200 százalékra emelkedhet Nagy-Britanniában, Írországban és Lettországban, ha az érintett országok kormányai nem tesznek további lépéseket a közkiadások konszolidációjára azon túl, hogy leállítják a gazdaság élénkítését.

Kapcsolódó elemek