Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyerekek ebédjén spórol az MSZP-kormány!

A Fidesz-KDNP frakciószövetség felszólítja a szocialistákat, hogy vonják vissza az embertelen költségvetést, mert csak tovább tetézik a bajt, és veszélyes, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el - hangzott el Soltész Miklós sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-09-19 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=138550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:46:34.810251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A gyerekek ebédjén spórol az MSZP-kormány! (Soltész Miklós)

Miközben Bajnai Gordon és a szocialisták válságkezelésről beszélnek, addig a hozzájuk kötődő "munkások" talicskával tolják ki a közpénzeket. Miközben a kormány száz és százmilliókat költ végkielégítésekre, állami cégek vezetőinek fizetésére, 24 milliárd forintot tervez digitális táblák vásárlására, addig a támogatott iskolai, óvodai étkeztetést, fogyatékos gyermekek, idősek, rászorulók szociális étkeztetését drasztikusan megkurtítja - hívta fel a figyelmet Soltész Miklós. Olyan sajtótermékeket támogatnak, akiket senki sem olvas, de a szociális területekre nincs pénz - jegyezte meg.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője kifejtette: Ferge Zsuzsa mérései alapján 2002 óta megduplázódott a 15 évesnél fiatalabb gyermekeknél a szegénység, ezen gyermekek száma ma eléri a 850 ezret. Őket támadja leginkább a kormány, amikor az óvodai, iskolai, kollégiumi diákétkeztetés támogatását egyharmadára csökkentené, az idei 65 ezer forintról 22.500 forintra.

- húzta alá Soltész Miklós.

530 ezerre tehető azon gyermekek létszáma, akik elsőtől hatodik osztályba járnak, és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesültek eddig, vagy bölcsődés- és óvodáskorúak. Az ő eddigi ingyenes étkeztetésüket akarja megkurtítani vagy megnehezíteni a kormány - mondta el a KDNP országgyűlési képviselője. De nem jár jól az a 450 ezer, hetediktől tizenharmadik osztályba járó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, vagy tartósan beteg, fogyatékos, vagy három vagy több gyermeket nevelő családban élő diák sem - tette hozzá. Összesen mintegy egymillió gyermeken akar a kormány ezzel az intézkedéssel megszorítani.

A kereszténydemokrata politikus arról is beszélt, hogy közel 102 ezer ember kap az önkormányzatok segítségével étkeztetési támogatást, de a szocialisták ezen a területen is további elvonásokat terveznek.

A Fidesz-KDNP frakciószövetség felszólítja a szocialistákat, hogy vonják vissza az embertelen költségvetést, mert csak tovább tetézik a bajt, és veszélyes, visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el - szögezte le Soltész Miklós.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1744, 'source_type': 'media', 'source_id': 3604, 'target_type': 'article', 'target_id': 92706, 'relation_type': 'describes'}